Ovistársak
2011 október 27. | Szerző: Kenguru
Úszni járunk, mert Gergő is úszni jár. Gergő ugyanis a BARÁT. Csupa nagybetűvel. Akit az oviba érve hatalmas öleléssel kell köszönteni, és akivel ha veszekedés van, akkor azt hazafelé lehetőleg megértő füleknek el kell mesélni.
Mert például milyen felháborító, hogy megsértődjön csak azért, mert puha (anya, tényleg nagyon puha volt) labdával ütögeted a fejét, és azt mondja: Haragszom rád! Erre csak egyetlen válasz létezik egy három és háromnegyed éves kisfiúnál: Jó, akkor nem leszek mostantól a barátod! És ha a történtek után anya Gergőnek ad igazat és bocsánatkérésre szólít fel, annak bizony komoly sértődés az eredménye, hiszen a labda tényleg valóban rendkívül puha volt, és aki ezt nem érti, az semmit sem tud az ovis dolgokról…
De persze az élet nem lenne teljes Nick nélkül, aki egyszerre barát és ellenség, aki a hangyákat “Büdös Banán” névvel illette, majd másnap téged is – amit Te a világ legnagyobb sértéseként aposztrofáltál hetekig, de valahogy mégis minden nap újabb és újabb történetekkel érkeztél haza, melyek közös játékról szóltak…
És persze a lányok. Anna, a vagány szőke, Réka, akivel pónivárat építetek a homokozóban, Gweni, akiről mindig tudom, hogy mikor hiányzik, Tamara, aki idén már iskolába megy – és még sorolhatnám…
Tehát visszatérve az úszásra: Délelőtti foglalkozás Peti bácsival. Ma hazafelé az autóban mesélted, hogy zajlott:
– A deszkát a hátam alá kellett tenni, és rá kellett feküdni a vízre. Nagyon bátor voltam, mert nem csuktam be a szememet, csak az elején hisztiztem.
– És miért hisztiztél?
– Mert elfelejtettem, hogy bátor vagyok.
– És megtartott a víz?
– Nem, Peti bácsi tartott meg.
Párbeszéd
2011 július 25. | Szerző: Kenguru
– Berci, most már nagyon mérges vagyok rád!
– Akkor majd megvárom, míg beléd megy a szeretet!
Mi legyen a jeled?
2011 január 5. | Szerző: Kenguru
Az ominózus kérdést ma, az óvoda első napján tette fel neked Zsuzsa néni röpke négy perces ismeretség után. A válasz gondolkodás nélkül érkezett: kígyó.
Úgyhogy a következő három évben kígyók császkálnak majd a pizsamanadrágodon, a zsákon, törölközőn, kígyós ágyikóban töltöd a délutáni pihenőidőt – sutba dobtuk a csúszómászót övező begyöpösödött legendákat Ádámról, Éváról és társairól.
Igazi rapid-beszoktatás. Persze nem mertem az utca végénél távolabb menni – nagyobb csoport, idegen emberek a családi napközi nyugis, néhány gyerekes csapata után ki tudja, hogy veszed az akadályt… Először azt gondoltam, bejövünk, játszunk, hazamegyünk. Egy órával később megbeszéltük, hogy kicsit elmegyek, aztán ebéd után érted jövök. Persze száz méteren belül megkerestem az első kávézót, ahol egy narancslé fejében biztosították, hogy ne fagyjon le a lábam.. Ott ért a telefon, miszerint “anyuka, megkérdeztük Bercit, és szeretne itt aludni. Szabad?”
Na meg persze gondolkodtam azon, hogy vége a kényelmes családi napközis időszaknak, ahova akkor mentél, amikor én éppen dolgoztam és apa se ért rá, ahonnan akkor hoztalak el, amikor éppen végeztem, (már ha az óvónénid nem szállított házhoz).
Kezdődnek a hároméves hétköznapok, nem töltünk már hosszú heteket együtt nyugodtan (vagy kevésbé nyugodtan, hajtépő szervezésekkel megoldva a ki-mikor-hol-miért-hogyan-mit csinálsz te közben, ki megy érted és hova kérdéseket).
Mától oviba jársz. Teljes munkaidőben.
Komoly, óvodás nagyfiú.
Világ Mikulásai, egyesüljetek!
2011 január 4. | Szerző: Kenguru
Teljes káosz. A karácsonyi angolszász és magyar hagyományok vegyítését nem lehet kiküszöbölni. Vajon hogyan lehet elmagyarázni, hogy a szalvétán miért Mikulás van, akinek puttonyából csodálatosan díszített karácsonyfa kandikál ki, amikor az éppen a Jézuska felelőssége? És hogy lehet, hogy a Mikulás – miután személyesen megjelent Apa munkahelyén, majd hozott ajándékot az otthoni, a bölcsis reggeli, a bölcsis délutáni, a keszthelyi, és a nagysimonyi cipőbe, karácsony másnapján ismét megjelenik egy újabb csomaggal, amit eddig nem volt módja odaadni?
Szerencsére a háromévesek fantáziája megoldja mindezt, bár nem feltétlenül a hivatalos verziót alapul véve.
Így megtudtam, hogy a világban nagyon sok Jézuska van, nagysimonyi, keszthelyi, érdi, nagykovácsi, Zolié, Ferkéé, Dédié, Éváé, hogy csak néhányat említsek. Mindezen Jézuskák a Mikulás barátai. A Mikulásgyár azért van, hogy ha valakinek véletlenül túl sokat hozott az öreg, akkor az vissza tudja adni, hogy minden gyereknek jusson. A manók tehát nem csak gyártják az ajándékokat, hanem elcserélik szaloncukorra. A Jézuska mindeközben el van foglalva a fenyőfaszállítással és -díszítéssel. Ezért a klasszikus mese ellenére nem lehet kisbaba, szárnyai vannak és valószínűleg lova is. Persze vannak jelmezes Mikulások is, akik csaknem olyanok, mint az igaziak. De fel lehet ismerni őket, mert kék vagy zöld a ruhájuk, az áruházakban állnak, szaloncukrot és vásárlásra buzdító szórólapot osztanak. Hogy a gyerekek tudjanak választani, mit hozzon nekik az igazi. Jézuska. Vagy Mikulás.
Hú.
És akkor eljött…
… az idő.
Esti mese
2010 november 8. | Szerző: Kenguru
Fürdés, míg a víz ki nem hűl. Igaz, ha néhányszor megemlítem, hogy már hideg, azt általában elhiszed. Majd az esti rohanós negyedóra. Te rohansz, én ruhadarabokkal követlek. Mondjuk rá azt, hogy nehéz fizikai munka. Öltöztetés, pelenka – mert éjjelre még kapsz – és végre irány az ágy.
Meseválasztás. Újabb hosszú percek, húzod az időt, nézegeted a könyveket, nem akarsz elhamarkodottan dönteni. Annapeti, klasszikusok, Boribon, telhetetlen hernyócska. Végre elkezdődik. Minden mondathoz komoly magyarázattal, kérdés-felelettel. Boribon egyszerű, szép mese, de néha fél órát is elrágódunk azon, vajon miért is nagy Annipanni ruhája a játékmackónak. Volt, hogy a saját macidat is felöltöztetted, hogy kiderüljön, valóban túlméretezett-e a póló és a nadrág.
Mese vége, kakaó, jóéjtpuszi, alvás.
Három perc múlva: Anya, pisilni kell. Anya megy. Nem jön semmi. Pelenka vissza, jóéjtpuszi, alvás.
Anya, takarózz be engem! Anya megy, betakarja Bercit. Jóéjtpuszi, alvás.
Anya, hol a medvebárány/palibaba/alvósboci/szilvikutya stb. – a tárgy neve naponta változik, a lényeg, hogy anya megy, jóéjtpuszi, fenyegetés, mely szerint most már igazán elég ebből, alvás.
Anya, mi az ott? Hisztérikusan feltett kérdés. Én nem értem, hogyan lehet egy gyerekszobában naponta egy olyan állat, amely ezt kiváltja. Mindig csak egy. Akkor is, ha előtte direkt körbenéztem. De egy szúnyog vagy pók vagy egyéb mütyür elkaphatatlan repülő izé biztos betéved.
Anya, megint pisilni kell. Naná. Naná, hogy nem. Pelenka le, pelenka fel, jóéjtpuszi, most már tényleg alvás, mert mérges leszek.
Anya, te is aludjál lent!Az utasítás olyan hangos, hogy valószínűleg már az összes szomszédunk a markába vihog. Mert az nem lehet, hogy ne a kiskorú mondja meg, hogy mi legyen. És ha már érzi, hogy bizony, a fél órás fel-le járkálás után anyának kezd elege lenni, és az ürügyek is elfogytak, legalább azt tegye odalenn, amit ő kitalált odafenn.
A projekt hossza napi másfél – két óra.
Mese
2010 október 18. | Szerző: Kenguru
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy oroszlán, úgy hívták, hogy elefánt. Ment és találkozott egy gonosz oroszlánnal, aki hamm bekapta és megrágta. Aztán kiköpte. Az oroszlán, akit elefántnak hívtak, kiesett a szájából, beütötte a fejét és sírt. Odaszaladt anyukájához, és elmondta neki, hogy beütötte a fejét, anyukája pedig meggyógyította.
Ez az első saját meséd.
Karúszók
2010 augusztus 31. | Szerző: Kenguru
A karúszó – mint tudjuk, fontos kelléke egy vízparti nyaralásnak. Mivel idén végre eljutottunk a tengerpartra, be kellett szerezni a többi felfújható, általam nélkülözhetetlennek tartott kellékkel együtt. Vittünk is rögtön gumifotelt, gumimatracot, úszógumit, gumihalacskát és persze karúszót – rögtön két párat, mert ki tudja, lehet-e kapni ilyesmit a tengerparti bazárokban. Na meg persze bepakoltuk bálnafenekű autónkba a ventillátort – hátha nincs légkondi, a bilit – hátha megtörténik a csoda, egy nagy csomag pelenkát – hátha nem, a kislámpát, a kávéfőzőt, több csomag tésztát, egy karton tejet, rizst, krumplit, hagymát, harminc liter ásványvizet, három bőröndnyi ruhát, elektromos grillt, kismotort. A fabicikli már nem fért be.
Mentségünkre szolgáljon, hogy három hetes tartózkodásra készültünk nagyszülőkkel, barátokkal megspékelve egy ki-tudja-milyen, de gyanúsan barátságos áron kínált objektumba. Ahol – persze ez csak ott derült ki – volt légkondi, kislámpa, víz, kávéfőző…
Miután az első tüdőrepesztő délutánon felfújtunk mindent, el is indultunk a barátságosan hullámzó tengerhez, hogy a habok közé vessük magunkat – és ettől a ponttól kezdve tizenhárom napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt te valóban meg is tedd. Addig ha nagyon kértünk, tükörsima vízben esetleg térdig. De inkább a legszélén öntögetted homokozóvödörből tálkába a vizet meg vissza. Természetesen karúszóban, nehogy véletlenül belefulladj.
Aztán megtörtént a csoda, és észrevetted, hogy tudsz lebegni a vízen, mi meg áldottuk Thomast és barátait, akik a gumicsodáról meredeztek ránk kihívóan, mert onnantól nem zavart, hogy nem ért le a lábad. Egy táskából uzsonnaelőszedésre szánt húsz másodperc is elég volt ahhoz, hogy a békésen kavicsvárat építő kisfiúból a vízpartra merőlegesen befele lebegő sellőfiú jellegű lénnyé válj.
Persze ennek is vége lett – az időjárásból kiindulva hónapokkal ezelőtt – és hazajöttünk. Azt magyarázza még el valaki, hogy lehetett ugyanannyira tele az autó hazafele, amikor mindent megettünk-megittunk. A tárgyak alapvetően rosszindulatúak.
Cumi Cecil
2010 április 28. | Szerző: Kenguru
Az egész úgy kezdődött, hogy imádni kezdted a cumikat. Nem volt elég holmi egy darab, mint az elején, amikor azt egy plüssrongyihoz kötöttük, hogy csak alváshoz akard használni – hanem elkezdődött a pici cumi (játék nélkül), nagy cumi (játékkal), korszaka éjjel sírás, ha kiesett a cumi, támolygás az ágyhoz, cumikeresés, csöndes átkozása a napnak, amikor először került a szádba meg annak is, amikor egy évesen nem szoktattunk le róla. Na de majd csak lesz valahogy, érettségizni még senki se ment cumival a szájában, ebben biztos vagyok. – Gondoltam még tegnap este, sőt ma délután négykor is.
Aztán kilyukadt az egyik a kettőből. Persze pótegységek vannak mindenfele elrejtve, de a lyuk kellő megcsodálása után fejcsóválva kijelentetted, hogy a cuminak a kukában van a helye, mert elromlott. Nosza be is dobtad, és ezen felbuzdulva fürdéskor elővezettem a problémát, mely szerint pici cumi nélkül vagy ma kénytelen aludni. Mire azt felelted, hogy a nagyot meg elvitte a doktornéni. A párbeszéd azzal végződött, hogy bizonyára hagyott itt helyette egy könyvet neked pont az ágyad mellett – és láss csodát, könyvfesztivált és némi bűvészmutatványt, az említett olvasnivaló valóban ott is volt, amint végeztünk a pelenka- és hálózsákfelvételi procedúrával.
A szokásosnál jóval hosszabb mesélés után kerültél ágyba – cumi nélkül. Az előbb azt énekelted, hogy “doktornéni elvitte” a csigabiga gyere ki dallamára. Most csend van. Kíváncsian várom a végeredményt.
Ha az ember két éves
2010 január 13. | Szerző: Kenguru
Boldog szülinapot – énekeltük lelkesen, miközben közelítettük feléd a csupa csokival bevont gyönyörű túrótortát. Előző nap éjfélig őriztük az udvaron, hogy kihűljön, és a macskák se falják fel, és a nagy nap délutánján – mialatt aludtál, marcipánapukát, -anyukát, és -kisfiút, valamint macit, repülőt és kismadarat mintáztam a tetejére, miközben a konyha és a székpárna egyaránt úszott az ételfestékben. De hát repülős-macis torta volt a rendelés, és egyszer kétéves az ember gyermeke, hát legyen.
A gyertyát elfújtad – összesen háromszor, aztán kijelentettük, hogy talán elég a tűzzel való játékból – mi pedig felkészültünk a torta felvágására.
Amiből nem lett semmi. Pontosabban krokodilkönnyek, sikítozás, és dühroham már a látványra, hogy a kés az imádat tárgyához közelít. A torta tökéletességének megszüntetése maga a magántulajdonrongálás. Úgyhogy mi nyeltünk nagyokat, miközben néztük, hogyan eszed le saját tortád tetejéről a tejszínhabot, és a marcipánfigurák egyes részeit. Persze azokból is csak a virágokat, szirmokat, esetleg az emberkék lábairól a cipőket, hogy a nagy egészek ne sérüljenek.
Aztán fél óra tejszínnyalogatás, és dizájnmegsemmisítés után nagy-nehezen visszatettük a roncsokat a hűtőbe, és az esti fürdés-fogmosás-lefekvés után – szégyen vagy nem – mi is rávetettük magunkat a felvághatatlan remekműre. Másnap – csiribí-csiribá – már egy külön szelet került elő a hűtőből – az egész torta eltűnt.
Fürdőkádban
2011 december 21. | Szerző: Kenguru
Vigyázz, mert itt van Sami és Pungi és nagyon harapósak.
Oldal ajánlása emailben
X