A kecske a bárány és a lovacska

2009 október 2. | Szerző: Kenguru |

 Akár egy népmese címe is lehetne…

Életed első igazi élménynyaralása – mit nyaralása, őszölése volt. Igaz, kurtára fogva, hiszen csak három napra utaztunk el, hogy kipróbáljuk, mi is az a családbarát szálloda… Néhány napig megfőzték helyettünk a finomságokat és ha akarunk, fürödhettünk Veled anélkül, hogy ehhez fél délelőttnyi előkészületet kellett volna tennünk.

Szóval vettünk egy nagy levegőt, és elindultunk egy ilyen helyre – te természetesen gyorsan felszökő lázzal reagáltál a különös helyzetre még odaúton. Gyors latolgatás, doktornéni felhívása, lázcsillapító beadása – végül is később is visszafordulhatunk még. Estére már semmi bajod nem volt, a szakember szerint akinek egyszerre négy metszőfoga érkezik, annak számolni kell ilyesmivel. Na de pont most?

Mindenesetre odaértünk, kiszálltunk az autóból, és ekkor megpillantottad Őket. A kecskéket, akikhez be lehetett menni a karámba. Arra még nagy-nehezen rávettünk, hogy a vacsorát ne odabenn fogyaszd el, hanem emberi társaságban, sőt kis rábeszélésre az egyébként imádott medencébe is hajlandó voltál kegyesen beleereszkedni, de egyébként a legsűrűbben hallott mondat: Menjünk kecskékhez, Berci simogatja.

Ez különösen akkor vált kellemetlenné, amikor úgy döntöttünk, az egyik napot a hegyek között töltjük. Majd a hegyi vasút, a vonatok biztos lefoglalnak – gondoltuk mi naívan, miután egy órányi reggeli kecskesimogatást beiktatva elindultunk. Útközben ütemesen kántáltad, hogy mekkk, mekkk, kecske, kecske, Berci, kecske, simogat kecske, majd a vonatra, s a tájra ügyet sem vetve mély apátiába süllyedtél, amikor észrevetted, hogy innen bizony nem fordulunk vissza. Szomorúságod addig a pillanatig tartott, amíg – mint egy látomás – a hegytetőn na nem kecskék, de bárányok közt nem találtad magad.  A baj csak az volt, hogy a sziklákon a bárányok tudnak jönni-menni, a másfél éves kisfiúk kevésbé.

De az igazi meglepetés délután várt, a gyerekeknek pónilovaglást szerveztek a szállodában. Mi büszke eltökélt szülőként Téged is odavittünk – hogyne, hiszen éppen egy hete alig lehetett leszedni az egyik fesztiválon a körbe-körbe poroszkáló lovacska hátáról, csak a szemtelenül magas összeg mondatta velünk azt, hogy nincs még egy kör. Szóval odasétáltunk, Te szinte önkívületben rohantál a lovacskák felé, csakhogy – tragédia következett… A kantárt fogó leány azt mondta, csak védősisakban ülhetsz fel. Azt meg letépted a fejedről. A leány hajthatatlan volt, mi megértők – hiszen a szabály az szabály – és elindultunk visszafele, hogy újabb másfél órányi kecskesimogatással vezessük le a nap traumáját. Sikerült. Hát még amikor kiderült, nyuszik is vannak a karámban…