Ha az ember két éves

2010 január 13. | Szerző: Kenguru |

 Boldog szülinapot – énekeltük lelkesen, miközben közelítettük feléd a csupa csokival bevont gyönyörű túrótortát. Előző nap éjfélig őriztük az udvaron, hogy kihűljön, és a macskák se falják fel, és a nagy nap délutánján – mialatt aludtál, marcipánapukát, -anyukát, és -kisfiút, valamint macit, repülőt és kismadarat mintáztam a tetejére, miközben a konyha és a székpárna egyaránt úszott az ételfestékben. De hát repülős-macis torta volt a rendelés, és egyszer kétéves az ember gyermeke, hát legyen.

A gyertyát elfújtad – összesen háromszor, aztán kijelentettük, hogy talán elég a tűzzel való játékból – mi pedig felkészültünk a torta felvágására.

Amiből nem lett semmi. Pontosabban krokodilkönnyek, sikítozás, és dühroham már a látványra, hogy a kés az imádat tárgyához közelít. A torta tökéletességének megszüntetése maga a magántulajdonrongálás. Úgyhogy mi nyeltünk nagyokat, miközben néztük, hogyan eszed le saját tortád tetejéről a tejszínhabot, és a marcipánfigurák egyes részeit. Persze azokból is csak a virágokat, szirmokat, esetleg az emberkék lábairól a cipőket, hogy a nagy egészek ne sérüljenek.

Aztán fél óra tejszínnyalogatás, és dizájnmegsemmisítés után nagy-nehezen visszatettük a roncsokat a hűtőbe, és az esti fürdés-fogmosás-lefekvés után – szégyen vagy nem – mi is rávetettük magunkat a felvághatatlan remekműre. Másnap – csiribí-csiribá – már egy külön szelet került elő a hűtőből – az egész torta eltűnt.