Itthon vagyunk!

2009 április 12. | Szerző: Kenguru |

 Végre. A mesteremberek eltűntek, a család beköltözött. Igaz, a kazán nyomását gyomorgörccsel szemléljük – lassan ott tartunk, hogy már vehettünk volna egy újat, és Te már olyan bizalommal fogadod a szerelőt, mintha csak a családhoz tartozna. A lépcsőre egyelőre betonfesték került, a végleges fa dizájn még várat magára, és éppen ma fedeztük fel, hogy közvetlenül a bejárat előtt szépen lefedve egy régi-régi akna tátong – de itt vagyunk, itt lakunk, a sötét albérleti napoknak vége.

Két hete már, hogy a család összefogott, és verejtékes munkával kifestette az egész házat szép fehérre, mert a színeket még nem találtuk ki. Azóta már tudjuk, hova kell majd lemosható festéket húzni, mert a földet túró tappancsok nyomaitól kezd elszürkülni.

A villanykörték még búra nélkül lógnak a mennyezetről, de a te szobádban már minden tökéletes, kiságy, komód, szekrény, szőnyeg. Igaz, csak aludni jársz oda, a jó időre való tekintettel egész nap hangyákat kergetsz az udvaron.

Az előző tulajdonosnak vagy harminc macskája volt, azokat meg mi kergetjük. Még mindig azt hiszik, hogy itt jó. Próbáljuk nekik finoman elmagyarázni, hogy a szép napoknak vége. Neked meg azt, hogy ők tulajdonképpen a szomszédban laknak, csak eltévedtek.

A húsvéti nyuszi a kertbe érkezett, háromfelé osztva tojásait – a három létező fűcsomóba elrejtve. Teljes extázisban kerested meg az ajándékot, és lágyan, lazán szórtad el a piros sztaniolpapírt szerte-széjjel az udvarban, ahol tegnap még hétrét görnyedve szedtük az itt hagyott szemetet. Így aztán ma is.

De itt lakunk. Öten. Apa, Anya, Te, valamint Kázmér & Huba. Ők havonta jönnek a törlesztőrészletért.