Góliátmalac

2007 október 25. | Szerző: Kenguru |

 Esetleg turcsiorrú óriásbébi. Ezek legújabb megszólítási formáid. Mert ugye megérkeztünk a huszonnyolcadik-kilencedik héthez – amely végre okot adott a várva várt ultrahangra, és a drága doktornő – miután az éééédespici-piszeorrot is bemutató portréképet apuka kedvéért elkészítette – az előírás szerint át is tekintett fejkörfogattól combhosszig. Majd a mérések alapján megállapította, semmi okunk azért aggódni, hogy esetleg kis súllyal születsz majd… Míg az átlag babák ilyenkor 1,2 kilónyiak, te egy tekintélyes 1,9-es adattal szolgáltál. Melynek láttán a dokinéni maga is kissé bizonytalan hangon próbálta felhívni figyelmemet az ilyen eredmények esetlegességére, pontatlanságára, de némi diétát szükségesnek látott – elvégre még két és fél hónapig valahogy el kell, hogy viseld az odabenn-létet. Velem együtt.

Úgyhogy közös érdekünkben éppen huszonhetedik órája diétázom. (Amire egyébként a határérték határán billegő vércukor-szint is adott némi okot…) Tehát sóvárogva nézek a konyha édességes polca felé, miközben az eddig szeretettel és szívesen fogyasztott alma, szilva és egyéb gyümölcsfélék kifejezetten gyűlöletes látványnak tűnnek, hiába vannak ínycsiklandó kínálótálban apa által a szemem elé pakolva… A mellettük helyet foglaló uborkákról, paradicsomokról és szépen hámozott, ízléses szeletekre vágott répákról pedig kifejezetten kisebbik öcsém jut eszembe, aki valaha élvezettel köpködte a hasonló zöldségeket a falra figyelemelterelés céljából, miközben jobb kezével a felfordulást kihasználva kihalászta tányéromból a felnőtt-makaróni lényegesebb elemeit. 

Tehát itt az ideje, hogy huszon-egynéhány óra kemény szoktatás után elkezdd kedvelni – sőt kívánni – a kecskekajákat, különben nagy bajban leszünk nem is olyan sokára. Egyrészt mert úgy fogok kinézni, mint akiben minimum egy mammut lakik, másrészt úgy fogsz kinézni, mint egy mammut. És még nem is említettem az igazán nyugtalanító problémát:  Még egy “átlagos” gyerek világrajövetele is nehezen kivitelezhető technikai bravúrnak tűnik a szememben – és ezen még az “eddig még senki sem maradt odabenn” frázis sem változtat – abba pedig bele sem merek gondolni, hogyan jut ki egy góliátmalac…