Babzsák

2008 január 2. | Szerző: Kenguru |

 Már tudom, hogy érezheti magát egy hátára ejtett cserebogár. Átmeneti tulajdonunkat képezi ugyanis egy un. babzsák-fotel. Ami arról nevezetes, hogy rendkívül kényelmes ülő-fekvő felületet biztosít annak, aki belehelyezkedik. Viszont azt is tudni kell róla, hogy a padlótól mintegy öt-negyvenöt centiméteres magasságban építi be a terhes nőt a lakberendezési tárgyak közé. Az, hogy beépíti, maga a rideg valóság.

Ugyanis a babzsákból felállni maga a kínszenvedés. Ennek persze egyszerű fizikai oka van: mivel a zsákban kis golyócskák jönnek-mennek, nincs olyan felület, ahova támaszkodni lehet. Márpedig ezesetben huszonöt centis magasságból 174-ig kell felküzdeni álló helyzetbe a pókhassal és dagadt bokákkal, csuklókkal valamint nem-kell-tudni-mennyi-de-a-javasoltnál-jóval-nagyobb súlytöbblettel rendelkező testrészeket – kizárólag rugkapálással lendületet véve.

Biztos módszer nincs, az átlagos felállás három-öt percig tart a használatba vehető végtagok számától függően. /Használatba vehető végtagnak számít apa karja, valamint bokája is./

Tehát a babzsákozást jól meg kell szervezni. Csoki, mandarin kis tálkába jobb kéz felől, ásványvíz közvetlenül előtte, távirányító baloldalon, elhelyezkedés előtt vécétúra, telefon pontos helyzetének felmérése. Majd legalább másfél órányi mesés pihenés a repülőgépszerencsétlenségekről és vidéki konyhákról szóló sorozatok kapcsolgatásával töltve. Aztán enyhe jelzés a hólyag irányából, mely szerint ideje van a testmozgásnak – legalább a vécéig és vissza. És itt jut szerephez a telefon. Apa felhívása – mennyi idő még, míg hazaér, és kiszabadít. Mert én innen egyedül fel nem kelek. Illetve dehogynem, de ha már csak húsz perc, akkor inkább kibírom.