Negyvenedik hét

2008 január 2. | Szerző: Kenguru |

A véghajrához értünk, fiam. Elvileg egy hét múlva érkezel. Gyakorlatilag – ha ki akarsz tolni velem – később. Mindenesetre a személyi számod már úgy kezdődik, hogy 10801…

Úgyhogy jöhetsz. Minden készen áll. Ruhák mosva-vasalva, ruhapelenkából annyi van, hogy akkor is elég lenne, ha nem eldobhatót használnánk, a kocsid kerekei felfújva, gyereknevelési könyvek garmadája teljesen feleslegesen beszerezve…

Most már minél később érkezel, annál súlyosabb problémát okozol… Az utóbbi néhány hétben a karácsonyi-szilveszteri étel-özön áldozataként amúgy is – minden erőfeszítésem ellenére – elértem édesapád testtömegét. Hiába, megoldhatatlan a visszafogott étkezés. Elvégre a hűtőben hegyekben állnak az olyan egészségtelen ételek, mint a bejgli, majonézes krumplisaláta, füstölt sonka és virsli. A fagyasztó tele a karácsonyról maradt töltött káposztával, húslevessel, malaccsülökkel és kolbásszal töltött hússal. Ezek közül egyik sem a mi érdemünk. Érkeztek, maradtak. Arról nem is beszélve, hogy mindkét nagymamád úgy vélte, hozzánk csak egy nagyobb adag szárazsütemény kíséretében állíthat be. A szaloncukorra, amit direkt nem vettünk, viszont révükön összesen vagy egy kilónyi került a háztartásba, már kár is szót vesztegetni. Helyzetem kilátástalan. Eszem egy kefírt, és elfog a bűntudat, hogy előbb-utóbb elromlanak a ránk váró ételek.

Arról, hogy a terhesség alatt az előirányzott tizenhárom kilót szedjem fel, már régen lemondtam. A baba-mama torna című művet – amely a születésed utánra szóló egy éves edzéstervet részletezi – a szakkönyvek között a lehető legfeltűnőbb helyre állítottam. Ha megérkezel, elkezdjük. Önző újévi fogadalom, de bocsásd meg édesanyádnak, hogy az édes kis hurkákat elsősorban rajtad szeretné látni maga helyett…