Társasági élet

2008 február 16. | Szerző: Kenguru |

Napjaink némiképp rendszertelenek. Értem ez alatt azt, hogy az etetési időpontok és a tennivalók összehangolásának művészetét még nem sajátítottuk el teljesen.

Azaz: minden nap akkor kezdődik, amikor reggel felébredsz. Ez lehet 6, 8 vagy 9 óra, a lényeg, hogy onnantól kezdve menetrendszerűen négy óránként visítasz az éhségtől (esetleg három és fél, ha úgy alakul, hogy éppen takarítunk, főzünk, és még nagyon fontos lenne fél óra nyugalom). Nem kell hozzá túl sok év, és már te is ki tudod majd számolni, hogy ez minden nap más-más időpontban történő táplálkozást jelent. Tehát ha bárki bejelentkezik egy kellemes látogatásra a lakásba, és megkérdezi, mikor nem zavar, hát a válasz bizony meglehetősen ködös… Hiszen rossz pillanat nincs, legfeljebb leendő csodálód vár néhány percet a kapuban, amennyiben éppen eszel, fürdesz, tiszta pelenkát veszel, vagy éppen kegyetlenül nappali tartózkodódba száműzetsz az apai avagy anyai kézből.

Mert méreteddel egyenesen, az influenza-járvány súlyosságával pedig fordítottan arányosan tisztelőid száma napról napra gyarapszik.

Amikor a kórházból hazajöttél, még csak két, a hordozóért közelharcot vívó nagypapa, egy tejfakasztó húslevest főző- valamint egy popsikrémmel és gyógyteával készülő nagymama és saját szüleid imádatával kellett megküzdened. (Ezek voltak azok a napok, amelyeken a vendégek jelenlétében az igazak álmát aludtad, mi pedig senkit nem tudtunk meggyőzni arról, hogy nem vagy te ennyire csendes, jó gyerek.)

Aztán két hét elteltével a baráti látogatások sora következett. Ez az időszak még mindig tart, és lassan de biztosan eljutottunk addig a pontig, hogy már nem csak egy alvó, vagy esetleg egy evést követelve üvöltő tehetetlen kis csomag előtt borulhatnak le a leendő Szilvi- Rita- és Adél nénik, valamint Robi-, Gábor- és Bence bácsik, hanem – ha megfelelő időben érkeznek, és a házilag készített lógó pörgő forgót nagy intenzitással mozgatják, miközben vigyorognak rád, mint a tejbetök, akár futó mosollyal is megajándékozod őket szüleid legnagyobb örömére.

(A “néni” és “bácsi” megszólítást nem használjuk majd, ha már akkora leszel, hogy megérted. Ígérjük. Nem csak neked, a néniknek és a bácsiknak is.)