A kecske a bárány és a lovacska
2009 október 2. | Szerző: Kenguru
Akár egy népmese címe is lehetne…
Életed első igazi élménynyaralása – mit nyaralása, őszölése volt. Igaz, kurtára fogva, hiszen csak három napra utaztunk el, hogy kipróbáljuk, mi is az a családbarát szálloda… Néhány napig megfőzték helyettünk a finomságokat és ha akarunk, fürödhettünk Veled anélkül, hogy ehhez fél délelőttnyi előkészületet kellett volna tennünk.
Szóval vettünk egy nagy levegőt, és elindultunk egy ilyen helyre – te természetesen gyorsan felszökő lázzal reagáltál a különös helyzetre még odaúton. Gyors latolgatás, doktornéni felhívása, lázcsillapító beadása – végül is később is visszafordulhatunk még. Estére már semmi bajod nem volt, a szakember szerint akinek egyszerre négy metszőfoga érkezik, annak számolni kell ilyesmivel. Na de pont most?
Mindenesetre odaértünk, kiszálltunk az autóból, és ekkor megpillantottad Őket. A kecskéket, akikhez be lehetett menni a karámba. Arra még nagy-nehezen rávettünk, hogy a vacsorát ne odabenn fogyaszd el, hanem emberi társaságban, sőt kis rábeszélésre az egyébként imádott medencébe is hajlandó voltál kegyesen beleereszkedni, de egyébként a legsűrűbben hallott mondat: Menjünk kecskékhez, Berci simogatja.
Ez különösen akkor vált kellemetlenné, amikor úgy döntöttünk, az egyik napot a hegyek között töltjük. Majd a hegyi vasút, a vonatok biztos lefoglalnak – gondoltuk mi naívan, miután egy órányi reggeli kecskesimogatást beiktatva elindultunk. Útközben ütemesen kántáltad, hogy mekkk, mekkk, kecske, kecske, Berci, kecske, simogat kecske, majd a vonatra, s a tájra ügyet sem vetve mély apátiába süllyedtél, amikor észrevetted, hogy innen bizony nem fordulunk vissza. Szomorúságod addig a pillanatig tartott, amíg – mint egy látomás – a hegytetőn na nem kecskék, de bárányok közt nem találtad magad. A baj csak az volt, hogy a sziklákon a bárányok tudnak jönni-menni, a másfél éves kisfiúk kevésbé.
De az igazi meglepetés délután várt, a gyerekeknek pónilovaglást szerveztek a szállodában. Mi büszke eltökélt szülőként Téged is odavittünk – hogyne, hiszen éppen egy hete alig lehetett leszedni az egyik fesztiválon a körbe-körbe poroszkáló lovacska hátáról, csak a szemtelenül magas összeg mondatta velünk azt, hogy nincs még egy kör. Szóval odasétáltunk, Te szinte önkívületben rohantál a lovacskák felé, csakhogy – tragédia következett… A kantárt fogó leány azt mondta, csak védősisakban ülhetsz fel. Azt meg letépted a fejedről. A leány hajthatatlan volt, mi megértők – hiszen a szabály az szabály – és elindultunk visszafele, hogy újabb másfél órányi kecskesimogatással vezessük le a nap traumáját. Sikerült. Hát még amikor kiderült, nyuszik is vannak a karámban…
A svéd áruházban
2009 szeptember 1. | Szerző: Kenguru
Büszke voltam rád. Bizony, büszke, bár utána sokat gondolkodtam azon, vajon jól döntöttem-e.
Nos, a nagy svéd áruházban mászkáltunk lakberendezési ötleteket lesve, és végre-valahára odaértünk az éttermi gyerekdühöngőhöz, ahol tizenkilenc hónapod minden erejével vetetted volna bele magad a forgószékes-libikókás-kisasztalos játékrengetegbe. Igen ám, de egy hét gyerek-két anyuka összeállítású csapat is éppen ezt tette – és bizony, a kicsik nagyobbak voltak nálad.
A négy év körüli kislány – bátyjaitól-barátaitól támogatva haladt utánad… A forgószékből kirángatott, én pedig persze nem szóltam rá… Nem én nevelem. Aztán jött a libikókás kaland egy sima lelökéssel, amit te már egyre dacosabban vettél tudomásul. Szád sírásra görbült, de felmérted a helyzetet, arrébbálltál. Az anyukák közben élvezték a néhány gyerekmentes percet, kávéztak, amúgy is egyszerre hétre figyeltek – észre sem vették mi történik a gyerekseregben. Senki nem sír, nincs nagy gond, a világ kegyetlen – és kinézted magadnak az egyik húzogatós fajátékot.
Csakhogy a kislány követett, és amint felvetted a kisautót, ki akarta tépni a kezedből. Te pedig egy NEM! kiáltással leszegted a fejed – nagyjából pocakmagasságig értél a leányzónak, és bizony kisbika módjára eltaszítottad. Majd boldog vigyorral elfordultál, és húztad a kisautót, mintha szíved leghőbb vágya teljesült volna.
A kislány tudomásul vette a tromfot, és nem követett tovább. Én pedig úgy tettem, mintha nem vettem volna észre az incidenst. Hogy rád kellett-e volna szólnom, mondván, hogy nem szabad erőszokoskodni semmilyen körülmények között – máig sem tudom…
Hisztigombóc
2009 június 24. | Szerző: Kenguru
Biztos minden kisgyerek akaratos. De szerintem te sokaknak taníthatnád a hirtelen dührohamokat. Mi lesz itt két évesen, ami – mint tudjuk a szörnyű kor?
Mai példáink: 1. Bertalan békésen játszik magában. Ünnepi pillanat, dehogy zavarjuk, gyönyörködünk. Csakhogy a formabelerakós játékban egyáltalán nem akar a henger helyén bemenni a házikó. Földhözvág, üvölt. Nyugtatás, nézd kicsim, ebbe próbáld meg. Beleteszi. Most meg azért üvölt, mert benne van.
2. Csokika-hadjárat. De nem kap. Ebéd előtt fél órával semmi esetre sem. Még kukoricapelyhet sem. Hiszti, földhözvagdosása tárgyaknak. Látványosan nem veszünk tudomást a tényezőről. Ha fokozható a hangerő, most megtörténik.
3. Pohárból akarok inni. Egyedül. Leöntöttem magam – problémakör. A kisgyermek tulajdonképpen remeg. Ruhát levenni tilos, pohárba vizet tölteni tilos, vizet nem tölteni szintén tilos.
4. Nem szabad! A tévét be-ki kapcsolgatni. A nem szót egyre hangosabban, hisztérikusabban ismételgetve falrengető kiabálásba csap át, és apa felé csap. Újabb nem szabad. Valószínűleg vége a világnak. Mi minden erőnkkel próbáljuk nevetés nélkül kibírni, de amikor olyan kacagnivaló, ahogy négyszögletesre igazítja a száját, és egyetlen apró könny nélkül szirénázik…
Beszélgetünk
2009 június 24. | Szerző: Kenguru
Hát így állunk. Beköltöztünk, még internet is adódott, és mégse jutok soha ahhoz, hogy leírjam, mi minden történik Veled. Akivel lassan már beszélgetni is lehet. Szókincsed akkora, hogy szinte már meg se tudom számolni.
Repülő – mert felettünk zúgnak el a gaz gépek. Cica, Vauvau – ez a környéken élő állatpopulációt tekintve nem számít különösebb eredménynek. Esik az eső – Gyakorlatilag egy hete ezt hallgatod tőlünk. Berci – a nevedet azért már ideje megtanulnod. Apa, anya – az előbbit csünggő odaadással, mintegy sóhajtva, az utóbbit kiabálva, ha valami nem tetszik. Diridongó – követelőzve, hogy azonnal ültesselek a térdemre, mert futrobogakicsikocsi játékra van igény. Kaja – hiába mondjuk: reggeli, ebéd, borsófőzelék, húsleves, ezek hatástalanok. Paci – ma derült ki, hogy tudod, amikor egyszercsak egy könyvben rámutattál. Hol tanultad, fogalmunk sincs. Köldök – ráhajolva tekintélyes pocakodra, és rámutatva az ominózus testrészre. Nénóbrrrbrrr, sihuhu – mindenki tudja, hogy ez a mentőautó, ami a vasúti sorompónál áll. Alma – gyűjtőneve minden kézbe fogható gyümölcsnek. Kárkár – az a madár, amely nem galamb. Galamb – az a madár, amely galamb. Innia – bármi, ami nem víz. A víz az víz, de kiköpöd. Bibi – szám alá tolva a fájó pontot, és addig ismételve a szót, amíg a puszi meg nem érkezik. Bili – egyelőre a kockákat pakolod bele. Haja – mondod, de még nincs. Cipő – most rögtön vegyük fel és menjünk ki. Csokika – többször halljuk, mint az összes többit együttvéve. Még szerencse, hogy át lehet verni egy kis kakaós kukoricapehellyel.
Komoly beszélgetéseink is adódtak már:
– Aaaaanyaaaa! (Felébredtél. Bemegyek, felveszlek, pelenkacsere.) Nénóbrrrbrrr, Kárkár, néééénóóó. (Ezt megbeszéljük, a kintről behallatszó hangok). Cipő! Cipő! Cipő! (Mit ülünk idebenn, amikor ilyen szép az idő?) Bibi (Túl gyorsan szaladtál a cipőért). Szia Apa (Imádó szemek, olvadozó kisgyerek, apa vegyél fel, menjünk együtt az udvarra) aztán hinta, alma, csokika… Mi kell még?
Itthon vagyunk!
2009 április 12. | Szerző: Kenguru
Végre. A mesteremberek eltűntek, a család beköltözött. Igaz, a kazán nyomását gyomorgörccsel szemléljük – lassan ott tartunk, hogy már vehettünk volna egy újat, és Te már olyan bizalommal fogadod a szerelőt, mintha csak a családhoz tartozna. A lépcsőre egyelőre betonfesték került, a végleges fa dizájn még várat magára, és éppen ma fedeztük fel, hogy közvetlenül a bejárat előtt szépen lefedve egy régi-régi akna tátong – de itt vagyunk, itt lakunk, a sötét albérleti napoknak vége.
Két hete már, hogy a család összefogott, és verejtékes munkával kifestette az egész házat szép fehérre, mert a színeket még nem találtuk ki. Azóta már tudjuk, hova kell majd lemosható festéket húzni, mert a földet túró tappancsok nyomaitól kezd elszürkülni.
A villanykörték még búra nélkül lógnak a mennyezetről, de a te szobádban már minden tökéletes, kiságy, komód, szekrény, szőnyeg. Igaz, csak aludni jársz oda, a jó időre való tekintettel egész nap hangyákat kergetsz az udvaron.
Az előző tulajdonosnak vagy harminc macskája volt, azokat meg mi kergetjük. Még mindig azt hiszik, hogy itt jó. Próbáljuk nekik finoman elmagyarázni, hogy a szép napoknak vége. Neked meg azt, hogy ők tulajdonképpen a szomszédban laknak, csak eltévedtek.
A húsvéti nyuszi a kertbe érkezett, háromfelé osztva tojásait – a három létező fűcsomóba elrejtve. Teljes extázisban kerested meg az ajándékot, és lágyan, lazán szórtad el a piros sztaniolpapírt szerte-széjjel az udvarban, ahol tegnap még hétrét görnyedve szedtük az itt hagyott szemetet. Így aztán ma is.
De itt lakunk. Öten. Apa, Anya, Te, valamint Kázmér & Huba. Ők havonta jönnek a törlesztőrészletért.
Beszámoló
2009 január 27. | Szerző: Kenguru
Sokat kellene írni. Külön a szilveszterről, amikor tüzijátékot néztél, mint a nagyok, külön a születésnapról, amikor beletenyereltél a tortába, és külön január huszonnegyedikéről, amikor öt nővel buliztál együtt.
De internetes hiányosságaink miatt csak egy rövid beszámolóra futja.
December 31.
Régi hagyomány a családban, hogy a szilvesztert együtt töltjük Gábor- és Robi bácsiékkal valahol az országban egy falusi házikót kibérelve. A helyzet idén a Te -, és Vilma barátnőd születésével némileg módosult. A falusi házikóból közös barátaink palotája lett, a szokásos hat fős társaság csendes eszem-iszomja pedig – ha jól számolom – tizenhárom felnőtt, és nyolc gyermek (közülük három egy éven aluli kiskorú) családi ereszd-el-a-hajam bulijává módosult. A két napos program kiemelkedő eseményei közé tartozik, amikor úgy megszeretgetted az éppen ülni tanuló Vilmát, hogy lábai az égnek meredtek, ő pedig hanyatt döntve a kandalló előtti szőnyegen találta magát, és miközben szerelmesen néztél rá, ő hangos sírással adta tudtodra nemtetszését, a tüzijáték, amelynek első pukkanásaira hatalmas hisztiben törtél ki, ezért hálózsákostól néztük az ablakból, nem utolsósorban pedig január elseje, este, amikor úgy döntöttél, te márpedig a többi kiskorúval ellentétben igenis a felnőttekkel fogsz bulizni. Háromszor tettelek le aludni, háromszor adtad éktelen visítással tudtomra, hogy ez a megoldás számodra teljesen elfogadhatatlan. Végül este 11-ig a jelen levő két nagyobb gyerek hurcolt jobbra-balra a lakásban, hogy biztosítsa számodra a szórakozást…
Január 10.
A kisgyerekeknek szülinapi bulit szoktak szervezni. Mi ezt nem tettük. Már csak azért sem, mert Anya napközben, Apa este dolgozott. Így aztán születésed pillanatának, reggel 8.55-nek percre pontosan egyéves évfordulóján hoztuk be az előző nap este elkészített gesztenyepürés-narancsos tortát, amelyet Te a korai időpont ellenére meglehetős örömmel fogadtál. Beletenyereltél, és élvezettel fogyasztottad megannyi fénykép elkészítése közepette. Mi pedig büszkén néztünk egymásra 9 óra 10 percig, amikor Anyának már tényleg muszáj volt elindulnia. De másnap – a nevezetes dátum tiszteletére elmentünk együtt a vadasparkba. A mínusz 10 fok csak minket zavart. Te a kergén futkosó róka előtt apára kötve lecövekeltél, és miközben mi már az orrunkat sem éreztük, minden továbbindulást célzó kísérletünkre sivítottál, és kapálóztál. Úgyhogy a park többi részét rohamtempóban fogadtuk be…
Január 24.
A csajokkal (Neked nénik) vacsicsatit rendezünk. Ennek első fordulóján magammal vittelek Ritához, mert Apának dolga volt, és gondoltam, öt nő között jól érzed majd magad. Ez enyhe kifejezésnek bizonyult. Minden ételből kunyeráltál, minden nőre szerelmes pillantásokat vetettél – rajtam kívül – és nagyon élvezted, hogy – bár már nyolc óra volt – senki sem cipel a fürdőszobába, és sehol nem látod a kiságyat… Tehát buli van. Miközben a desszert elfogyasztásának fáradalmait pihentük, mi, felnőttek, te amputáltad Hurvinyek bábu kezét, szétszedted a kamera töltőjét, kipakoltad a könyvespolcot, valamint a pedáns rendbe állított kartotékrendszert, szóval élted az egyévesek mindennapi életét. És egyszercsak elindultál. Hónapok óta vártuk a pillanatot Apával. De nem felém, nem Apa felé… Olgitól Ritáig. Majd Ritától Adélig. Majd megint Adéltól Ritáig. A bravúrt azóta sem ismételted meg, igaz, ha férfi lennék, engem is kivételes tettekre sarkallna öt nő látványa…
Négy karácsony
2009 január 26. | Szerző: Kenguru
Először is az internetről: Nincs. Az albérletünkben, a város mértani, turisztikai, tömegközlekedési központjában nincs internet. Megoldhatatlan, hacsak nem invesztálunk hatalmas összeget asztali számítógépünkhöz mobil internet beszerelésére, ami – végiggondolva az ellentmondást, igazán luxusnak számít. Ennyire pedig nem vagyunk világhálófüggők. (Most éppen egy kölcsönkapott kütyü jelenti a boldogságot. Több, mint egy hónap után néhány napig nem kell senkihez bekérezkednem íméleket nézni. Mennyei.) Na de nem erről akartam mesélni.
Mint tudjuk, a karácsony a szeretet ünnepe. Ezért minden rokonod szeretett volna szerény személyeddel együtt ünnepelni. Ettől még az sem tántorította el a nagyszülők, nagybácsik, keresztapák és nagynénik hadát, hogy a helyszínek egymástól mintegy 250 kilométerre találhatók. A helyzetet nehezítette, hogy Apa a karácsony előtti héten Olaszországban dolgozott, és 27-én délelőttre ismét munkahelyén kellett lennie. Így az adventi készülődés kimerült abban, hogy Anya pelenkavásárlás közben, a drogériában meglátott arany gömbökkel díszítette a lakást, valamint előbányászta a karácsonyi doboz aljáról az ablakba helyezhető égősorokat.
Az ünnepi program több órányi egyeztetés, és horribilis telefonszámla után a következőképp alakult:
December 23.
10 óra – Apa gépe érkezik Ferihegyre. Gyermek gyors körbehordozása a kollégák között, majd hazafelé karácsonyfavásárlás. A szebb példányokból már kifogytak az árusok, így egy lakótelepi (ritka és keskeny, hogy a kis szobákban is elférjen) stílusú fácskával érkezünk haza.
13 óra – Könnyű ebéd (parízeres kenyér), majd megegyezés abban, hogy az angol hagyományokat követjük, azaz nem várjuk meg a fadíszítéssel, míg elalszol. Jövőre úgyse fogsz emlékezni, aludni meg úgysem akarsz. Közös fadíszítés, ajándékcsomagolás.
15 óra – végre elalszol. Visszatesszük a díszeket, amiket leszedtél, majd Apa titkos utolsó körre indul a városban. Anya előkészíti az ünnepi vacsorát, és Jézuska érkezését.
17 óra – Felébredtél, Apa hazaért, minden készen áll. Érezzük, hogy Jézuska ide logisztikai okokból egy nappal korábban érkezik, és lám, valóban így történik.
18 óra – Éneklés, csillagszóró, fényképezés, ajándékbontás. Helykeresés a szélcsengőnek, majd nagy díszvadászat.
20 óra – Neked fürdés, alvás, nekünk pezsgős kacsamell narancsmártással.
December 24.
Délelőtt – pakolás a három napos országjárásra, majd indulás. Az autóba három fordulóval tudunk berámolni. Az első állomás Apa családja nagynénistől, dédnagymamástól.
Délután – Jézuskaváró hangulatban fakultatív templomlátogatás, linzerevés, esetleg buta karácsonyi filmek megtekintése a televízióban.
19 óra – Vacsora. Aggódva nézlek, ilyenkor már általában fáradt vagy, és az ajándékbontásig még három fogás. Most lábak között szlalonozva kunyerálod a finom falatokat, majd jóllakva mászol a fáig, ahol elkezded szétszedni az ajándékokat. Nem csak a sajátjaidat.
21 óra – Csillagszóró, családi ének, majd hivatalos ajándékbontás. Befejezzük az általad elkezdetteket. Kismotor, helikopter, 5 db autó, beletevősjáték, zokni, ruha, és egyéb tárgyak alkotják a listát. De a masnik sokkal érdekesebbek.
22 óra – Ágyba zuhanás.
December 25.
Délelőtt – Pakolás, karácsonyi ajándékok és jókivánságok elhelyezése az autóban. Sokfogásos ebéd (olyan, ami két óra alvást kíván), majd indulás Anya családjához.
Délután – Érkezés, majd pakolás. Csillagszóró, Kiskarácsony-nagykarácsony eléneklése, fényképkészítés, újabb ajándékhalom. Szobadekoráció, Formabelerakós játék, és egyéb apróságok. A vacsorára már alig bírunk ránézni, de haláltmegvető bátorsággal derekas mennyiséget pakolunk be belőle.
December 26. –
Egész nap – Rokonlátogatás a közeli falvakban, és a közeli falvakból. Másodunokatestvéreid megismerése, a három éves Áron lebírkózása. Közben újabb ajándékok autóba be- illetve autóból kihelyezése.
Este – Keresztapád érkezik barátnőjével, tehát a program ismét csillagszórók meggyújtása, karácsonyi dalok eléneklése, és újabb ajándékok birtokbavétele. A járássegítő, zenélő, golyóbedobáló azóta is nagy kedvenc.
December 27.
6 óra – Szemtelenül korai időpont. Indulás haza, mert 10-re Apa megy dolgozni.
Az eredmény tehát: Négy nap alatt, három fán négy adag csillagszóró, plussz három kiló a nekünk, átlag három ottfelejtett, be nem pakolt tárgy a rokonoknak, legalább öt elcsaklizott szaloncukor, egy táskányi új játék, és rajongóid körében töltött megannyi óra neked. Szilveszterig pihentük az élményt.
Fényképet Mikulásra
2008 december 6. | Szerző: Kenguru
Na már most. Anya ugyebár roppant kreatív. Ezért anya úgy gondolta, hogy az idei Mikulás érkezését – mivel a vállalati eljövetelének időpontjában dolgozik, a plázában cirkálót nem keresi, a nagy csokievést pedig jövőre találja időszerűnek – bizonyos fényképek elkészítésével fogja feledhetetlenné tenni mind szűkebb, mind tágabb családi kör, valamint a te későbbi éned számára.
Ezért aztán anya előszedte a ládából a karácsonyi készülődés néhány kellékét, elhelyezte a kanapén, beállította időzítőre a fényképezőgépet, és elképzelte, hogyan néz ki egy szép kétalakos, összebújós félközeli Veled és Velem Apa cipőjében. Mert a Mikulás majd biztos odateszi.
Ehhez képest: A fényképezőgép villog, izgalmas, azonnal oda kell menni, kézbe venni. Mosolygás anya ölében kizárt. A karácsonyfadíszek bizonyára ehetők, a hóember pedig kis ráhatással darabjaira esik. Nahát, hungarocell. Valószínűleg az is ehető. A fahéj bizonyára belefér anya orrába. A hosszabbító elöl van. Akkor talán oda való a fahéj.
Felajzottan cikázol a szobában. A tervet a közös idilli fényképről mintegy huszonöt perc harc után feladom. Akkor hát egyedül. Tereprendezés, ültetés a babzsákra, majd a titkos fegyver: jobb kézben sorozatfelvételre állítva a fényképezőgép, bal kézben a csattogós csörgő repül jobbra-balra, egyre magasabbra, miközben a nádaházamteteje című örökzöldet dalolom. Örülök, hogy viszonylag ritkán jön a Mikulás.
Változások
2008 november 26. | Szerző: Kenguru
Tél van. Néhány hét híján egy éve, hogy ideköltöztünk. Ugyanilyen idő volt, én meg hatalmas hasammal jöttem-mentem eleinte még a lakás, és a közeli cukrászda, később a babzsákfotel, és a telefon között, mely segítségével apának megmondtam, mit hozzon a közeli cukrászdából. Megérkeztél, a hónapok közhelyesen szólva elrepültek, én meg csak néztem, hogyan lesz a kis üvöltő babából nagy üvöltő baba.
Tél van. Megint költözünk. Na nem az álomházunkba, amely miatt éppen ma adósodtunk el egy életre (tudniillik most írtunk alá egy elvileg elvileg 2043-ig szóló hitelszerződést), hanem a felújítás idejére egy udvari, sötétecske belvárosi albérletbe, közel apa munkahelyéhez. Olyannyira közel, hogy szerintem apa onnan fogja áthozni a reggeli kávét, ha anya nem főzi meg. És pulóverben jár majd dolgozni. Mert az utcára nem is kell kimennie. A munkahelye éppen alattunk lesz.
Kettős érzéssel nézek a kihívás elé. Nem lesz kert, terasz, fű meg fa. De tél van, úgyhogy tulajdonképpen ezek most itt sincsenek. Neked meg mindegy, hiszen még nem tudsz járni, odakinn meg se füvön, se betonon nem engedlek télen térden csúszni.
Nem lesz a közelben Janka, aki másfél éves, és igazi nőként illegeti magát, miközben négykézláb robogsz utána. Lesz viszont hatalmas rajongótáborod néhány emelettel és egy kis udvarral arrébb.
Nem lesz csodálatos, budai levegő, és ablakból látható hegyek. Lesz viszont igazi belvárosi nyüzsgés, és sok-sok bolt, amit öt percen belül el lehet érni. Idefentről minimum másfél óra a vásárlótúra, ha csak a legszükségesebbek kellenek. Na jó, nem mondok igazat. Van egy közért itt is, de monopólhelyzetét kihasználva olyan drága, hogy apával együtt úgy döntöttünk, tudatosan bojkottáljuk.
Itt töltötted életed első hónapjait. De az idei karácsonyt már máshol fogod.
Kommunikáció a köbön
2009 november 17. | Szerző: Kenguru
Be nem áll a szád.
– Micsinál a bácsi? Nézd! micsinál? Nézd, locsol virágt. (A bácsi éppen egy fa felé fordulva az utcán khmmm… szóval nem bírja hazáig…)
– Anya, dudál a néni autóban, micsinál? – Nem indultam el drágám, pedig zöld volt már a lámpa. – És kezével mit mutat a néni? Egy ujjat mutat. – Igen drágám, a középsőt.
– Nézd apa, táncol a bácsi… Mosolyog. – Mert a bácsi nagyon jókedvű, és táncol az utcán… – Menjünk oda, táncoljunk bácsival.
– Nézd anya, klémes a kezem. (Hatalmas vigyor.) – Berci, tudod, hogy nem szabad levenni a krémet a komódról. – De levettem. – És hova tetted a krémet? – Szobába. Csupa-csupa klém a szoba. Szellleti anyát a Belci, szellleti.
– Elég volt káposzta, kélek palacsintát kélek lekvállal meg kakaóval, nem káposztát eszik Belllcike.
– Berci gyere, menjünk fürödni. – Inkább kockázom kicsit, nem megyünk ma fürödni.
– Anya nézd, készítettem palacsintát a borsóból. Sok-sok icike-picike palacsinta lett.
– Bácsi, utazom a villamossal. – Én is. – Anya, bácsi is utazik a villamossal. – Látom. – Én is látom.
– Gyere Berci, nagymama telefonál, veled szeretne beszélni. – Szia nammama, vonatozok, építek síneket, kisiklott, kisiklott! Szia nammama!
– Hogy hívnak? Kocsis Berci. – Hát apát hogy hívják? Kocsis Gergő. – Anyát hogy hívják? Kocsis…. Aaaaannyaaaaa!
Oldal ajánlása emailben
X