Dolgos hétköznapok
2008 november 10. | Szerző: Kenguru
Tíz hónapos lettél ma, néztünk volna rád büszkén és elérzékenyülve reggel, ha nem ordítottad át volna a fél éjszakát. Így csak begyógyult szemű, kávéfőzőért tapogatózó szüleidet láthattad, amikor – mint ha mi se történt volna – vigyorogva ütögetted a kiságy rácsát, tudatva, hogy új napra ébredt a város, a ház, és mindenekelőtt KáBé Emil.
Az elmúlt időszakban megtudtuk, mit is jelent az, amit a szakkönyvek szeparációs szorongásként emlegetnek, (aki szülő, nem távolodhat el másfél méternél messzebb, különben krokodilkönnyek és kitartó visítás a büntetés), újabb fogat köszönthettünk egy heti szenvedés, és egy doboz gyógynövényes ínybekenő zselé árán, számos vagány nadrágot és felsőt nőttél ki anélkül, hogy akár csak egyszer is felvetted volna, megszerezted első játszótéri tapasztalataidat (a hinta nem, a járásképes gyerekek igencsak érdekeltek), hosszú keresgélés után megkaptad első pár cipődet (majd két napra rá ajándékba még kettőt, mert a haverod már kinőtte őket), valamint még hosszabb keresgélés után majdnem megvásároltam neked az első, komoly férfihoz illő télikabátodat (szerencsére nem tettem meg, kaptál azóta hármat).
Kiderült, hogy rajongással fordulsz a könyvek felé – bár egyelőre sajnos nem találtunk olyan vastag papírból készülőt, amelyet nem tudsz valahogy megrongálni. A leporellószerűen szétnyithatóban bíztunk egy darabig, de sikerült úgy ráülnöd, hogy amikor fel akartad fejteni magad alól, szétszakadt az azt összetartó, egyébként elvileg három-öt gyereket kibíró szövetanyag.
Biztosan válaszolsz szüleid teljesen idióta kérdéseire, melyekkel bizonyítható a pavlovi reflex remek működése. “Mekkora a Berke?” – Kezek magasba, vigyor, olvadó apuka, anyuka: Eeeeekkora, jaj de ügyes vagy. “Hogyan tapsolsz?” – Kezek össze, olvadás, majd olvadás után kezek ismét össze, esetleg a magasba, azaz világos jelzése annak, hogy ha már itt produkáltattok, akkor tessék továbbra is rám figyelni.
Jókedvedben megmutatod, hol a pocakod, hol van anya orra, és haja. Rossz kedvedben meghúzod, majd nemszabadra megsímogatod.
A játszótéren nyújtod a kezed, hogy legyek szíves sétálni veled. Bár a lábaddal még egyáltalán nincs szinkronban a pelenkán felüli rész, nem égeted magad négykézláb a nagyok között.
Megismerted Annamarit, a legkiválóbb bébiszittert, és kisfiát, aki négy hónappal idősebb nálad, jár, néha beszél, egyszóval komoly nagyfiú, viszont másfél kilóval könnyebb, tehát az esélyek egyenlők. Első hosszabb találkozásotokkor örültél, hogy hazaértem, és sírtál látván, hogy ők meg elmennek. Nem féltelek nagyon a társas élettől.
Túlvagyunk az első különalváson is, két napig külföldön voltam, te pedig nagyi gondos kezei között. Naponta hét telefon, megnyugtató semmi-baja-sincs-minden-rendben-aludt-evett egyenmondatok, bennem felsejlő képek egy síró, szomorú, elhagyatott gyermekről… Nagyit azóta imádod, repülsz, amikor érkezik, közös titkaitok vannak, nem számolom a hűtőből hiányzó túró rudikat, és reménykedem, hogy legalább meg lettek hámozva.
Így tengetjük életünket mostanság lassan tipegőkorba lépő nappal angyal éjjel ördög veled… Édesapád ma azt mondta, csodafegyver vagy. Ha ledobnak az ellenség közé, három nap múlva olyan álmosak lesznek a katonák, hogy célozni se tudnak majd. Mélységesen egyetértek.
Szegény beteg baba
2008 október 13. | Szerző: Kenguru
Szegény beteg baba ha éppen nem alszik, a lépcsőmászást gyakorolja. Szegény beteg babára kissé furán nézett a doktornéni, amikor mondtam neki, hogy bágyadt. Mert szegény beteg baba éppen nagy dedededézés közepette próbálta megkaparintani az orvosi táskából a sztetoszkópót, majd hatalmas rikoltást hallatott, amikor sikerült a művelet, és meglepően nagy sebességgel mászott frissen szerzett kincsével a sarokba, hogy alaposan megvizsgálja.
Szegény beteg baba persze csak taknyos volt kicsit, de az igazi ijedtséget az okozta, amikor láttam, hogy piros a szeme. Láza nem volt, de doktornéni megjelent, megállapította a kötőhártyagyulladást, és felírta a szemcseppet.
Szegény beteg baba kínzását nehezen viselem. Mert nem elég, hogy már a porszívó hangjára futna, szaladna a lakás legtávolabbi pontjára, ha már két lábon is tudna járni, hiszen az orrszívó gyakori használatától herótja van, de újabb eszközt vetettünk be jobbulása érdekében.
Szegény beteg babának naponta ötször cseppenteni kell a szemébe. Nem tudom, hogy ki találta ki ezt a kiszerelését a szemcseppnek, de hogy nincs gyermeke, az egészen biztos.
A tégelyből ugyanis nagyjából hétmásodpercenként érkezik egy csepp nedű. Na most naponta három-négy alkalommal egyedül kellene megoldanom, hogy a csepp a szembe kerüljön, ne az orrba, szájba, fülbe. A kilenc hónapos beteg pedig nem érti, hogy ez neki jó. Ezért aztán kézzel-lábbal tiltakozik. Tehát egyik kezemben az ominózus, saját ritmusában csöpögő izé, a másikkal négy végtagot próbálok lefogni egyszerre, miközben a vadul tiltakozó, ereje teljében lévő Bertalan fejét két térdem közé szorítom. Szemek természetesen szorosan zárva, ordítás, csapkodás. A cseppentőn szabályzó nincs, sem kis pumpa, amit meg lehet nyomni az adott pillanatban. Csak úgy jön. Egy felnőttnek is maximális önkontrollra van szüksége, amikor várja, hogy a szemébe érjen, erre pedig hiába biztatnám a csemetét.
Ráadásul a várva várt csepp minden hirtelen mozdulatra távozik. Tehát nem megoldás, hogy amikor kinyitja a szemét a kedves beteg, hogy megnézze, meddig is tart még a kínzás, gyorsan fölé tartom.
Gyakorlatilag semmi sem megoldás. A percekig tartó birkózás után úgy nézel ki, mintha vizipisztollyal spricceltek volna fejbe, a hátamon csorog az izzadság, és feladom, azt remélve, hogy a szempilládról a folyadék egy része valahogy majd csak bejut a szemedbe.
Valószínűleg így van, mert a pirosság két nap alatt elmúlt. A gyártó cég elnökének édesanyját üdvözlöm, sajnálom, hogy olyan sokszor csuklott az elmúlt napokban.
Katicabogár
2008 október 1. | Szerző: Kenguru
Mekkora a Berke? – Kérdezem reménykedve. Semmi válasz, pedig már hetek óta játszuk vígan az ekkkorára felemelt kezeket.
Hol van apa? – próbálom a kommunikáció következő állomását. Lesajnáló tekintet, melyből tisztán kiolvashatóan adja tudtomra, hogy semmi értelme kérdezősködni, amikor mindketten jól tudjuk, hogy ott van a konyhában.
Apa elmegy boltba, gyere, integessünk! – mert nem adom fel. Te, kézbe véve valóban integetésszerű mozdulatokba kezdesz, de csak mert apa hatalmas, hangos puszit nyom a fejedre, és eltúlzottan rázza a kezét. Az “integetés” addig tart, amíg a másik kezeddel el nem engeded a pólómat, ezután teljes felső testtel lelkesedsz, majd’ kiugrassz a bőrödből. Ekkor megállapítjuk, hog bár a mozdulat megvan, a tudatosság még nem teljes.
Labda… Ez a labda. Hol a labda? – A párbeszéd egyoldalú, te általában a képeskönyv megtekintése közben megpróbálod minél több ujjadat bedugni a számba, amin remekül szórakozol, én kitartóan mutogatom a képeket, te ezt megunva úgy döntesz, a könyvnek a kibújó fogak között a helye. /Nagybátyád HVG-jéből négy réteget találtunk a szájpadlásodon fél órával azután, hogy az újság a kezedbe került. Pedig esküszöm, két szempár figyelte árgusan minden mozdulatodat./
Ne menj fel a lépcsőn! – Vidám mosoly hátrafelé, majd újabb lépcsőfok. Aztán megint vidám mosoly hátrafelé.
Nem szabad! – Lehet, hogy úgy érzed, ez a neved. Rám nézel, a mozdulatsor megszakad egy pillanatra, vagyis a virágfölddel teli kéz megáll egy másodpercig a levegőben, mielőtt tovább haladna a szád felé. Ezalatt szemfüles anyuka odaugrik, figyelem elterel, kisgyerek arrébbvisz, másik játékra figyelem felhív, kéz kifeszeget, megtöröl. Maximum egy perc múlva újra ugyanott vagy, és várod a nemszabadot.
Hol a katicabogár? – Az utolsó remény, a biztos siker. Katicabogár a szobádban a falon, valamint plüss változatban a játékok között. Megmutatod, ha fent vagy, megkeresed, ha lent vagy. Az első szó, amit tudsz. És hol van ehhez képest anya, apa, labda, cica vagy autó. Katicabogár.
Aludni kéne már most
2008 szeptember 8. | Szerző: Kenguru
Már a gyerekellenes végső megoldást fontolgatom, de még néhány napot várok azért… Olvasgatom a különböző jobbnál jobb tanácsokat az interneten, könyvekben arról, hogyan is kellene megoldani, hogy ne ébredj fel minden éjjel öt-nyolc alkalommal, de egyelőre küzdünk.
Kezdődött azzal, hogy nagyjából fél éves korodban egyszercsak elkezdtél gyakrabban ébredni. Persze, a szakirodalom írja is, hogy az átmeneti nyugodt korszaknak a mozgásfejlődés beindultával vége, de még akkor azt gondoltam, majd csak lesz valahogy, tulajdonképpen nem nagy ügy éjszakánként párszor félálomban megszoptatni, aztán kiságyba visszatenni, vagy bealudni együtt a nagyban, majd újabb két-három óra elmúltával megint megcsinálni a kb. tíz perces akciót. Csakhogy a két-három órákból egy-másfelek lettek, a tíz percekből pedig fél órák. A nagy rokonlátogatásosdi közben fel se tűnt igazán, hogy a helyzet romlik, gondoltam, majd odahaza, nyugalomban, hármacskán, kevesebb élmény befogadása után könnyebb lesz. Nem lett.
Úgyhogy haladunk a könnyebb megoldások felől a bonyolultabb, radikálisabb irányba.
1. A doktornéni mondta, a Coffea Tosta nevű homeopátiás szer majd biztosan használ. Öt golyócska lefekvés előtt, öt újabb, ha felébredsz éjjel. Köszönted, finom édes, de semmi eredmény.
2. Apa-anya mondta, nem veszünk magunk közé, hátha a forgolódástól ébredsz. Nem rázott meg különösebben, ébredések száma változatlan.
3. A védőnő mondta, külön szoba, hátha a nyugalom mélyebb alvást eredményez. Az addig dobozokkal zsúfolt helyen rendcsinálás, szekrényben helyalkotás, kiságy könnyek között át (megnő, elhagy a pici fiam), olvasófotel összerak, utolsó, megbecsült éjszaka után átpaterolás birodalmadba. A helyzet változatlan, eltekintve attól az apróságtól, hogy így édesanyád nem félálomban kivesz-visszapakol, hanem felkel, átmegy, tehát az adott időszakot teljesen ébren tölti. Vagy apa teszi ugyanezt, ha megszánja karikás szemű feleségét.
4. Az internet mondta, Chamomilla nevű homeopátiás bogyó, az sokaknak használt már. Ez is finom édes. Az alagút végén megcsillant a fény, egyik nap mindössze három ébredéssel megúsztuk az éjszakát, ám a következő este megoldottad, hogy az átlag hét legyen. Egy harmadikos is könnyen kiszámolja, mit jelent ez.
5. Nagymamád mondta, pocaktelepakolás, citromfüves tea szoptatás után, elalvás előtt. Szereted a jó éjt papit és a banánt, keverve meg aztán tökéletesnek tartod. A helyzet változatlan, bár a módszereket már együttesen alkalmazzuk, egész kis szertartás alakult ki este hattól nyolcig. Majd tízkor ébredés, mintha mi se történt volna.
6. A védőnő mondta, kis vigasztalás, semmi éjjeli szoptatás, szobábol ki, idő mérése, szobába be, vigasztalás megint, szóval sírni hagyás közepesen lájtos verziója, szerinte három-négy éjszaka után használ. Ezt a megoldást még halogatjuk. Hátha csak a kis nátha miatt van, amit összeszedtél a múltkor, meg ugye a fogak, meg ugye a front, meg ugye az élmények, meg ugye a homeopátiás hatásmechanizmus, hogy először rosszabb lesz, meg minden egyéb ok, amiért pont még ezen a héten (meg a következőn) nem lehet elkezdeni.
Meg ugye az elveink. De vigyázz, ha így folytatod, eljön az a pillanat, amikor álmosságunk erősebb lesz, mint ragaszkodásunk az elveinkhez.
Tulajdonképpen nyaraltunk
2008 augusztus 29. | Szerző: Kenguru
Az alaphangulatot megadta, hogy az indulás reggelén elkezdtél köhögni, és fura hangokat adni. Nosza, doktornéni felhívása – íme, az első komoly betegség, tessék jönni, ki tudja, mi lesz ebből, nagy a baj, láza nincs, és egyébként próbáljuk visszatartani a lépcsőmászástól. Doktornéni természetesen éppen Camparit kortyolgat – a világ túlvégén. Szerinte ugyan semmi komoly, de ha gondoljuk, mutassuk meg a helyettesének, úgyis arra kell kimenni a városból. Úgyhogy az üdülés első délutánja a Péterffyben, majd elnéző megnyugtató magyarázat után – első gyerek, ugye, ez csak a fogzástól van, legyengült az immunrendszer, kicsit piros a torka, köptető, viszontlátásra, autó, indulás. Másnap neked semmi bajod, vigyorogsz, mint a fakutya, elképesztően aktívan mászkálsz a nyaralóban. Mi bedagadt torokkal, fejfájással, náthával ébredünk. És ez így is volt egész héten. Egyébként Tiszanánára, pontosabban Dinnyéshátra, a Tisza-tó parti csendesnek mondott üdülőtelepre szállítottunk le téged minden tartozékoddal, valamint apa horgászcuccával. A helyet én választottam, bevallom őszintén megfogott az “álompart” és a “családias hangulat” a hirdetésben. Nézegettem ugyan utána az interneten meg a Google Earth-ön, de semmit nem találtam, ami miatt elrettentem volna. No, családias hangulat és csend az volt. Már-már sok is. Az üdülőtelepen ugyanis az Éva presszó volt az egyetlen konzumálási lehetőség, a strandon egy lélek se – ami nem is csoda, hiszen elfelejtették eltakarítani a vízinövényeket, a horgászhelyek számát pedig kis keresgélés után kettőben határoztuk meg. Mindkettő egész héten foglalt volt. Természetesen. Ez persze nem szeghette kedvünket, hiszen nyaralni jöttünk, majd körbejárjuk a tavat, ott a töltés. Amiről kiderült, hogy két éve lezárták, csak biciklisek mehetnek rajta. A tóhoz lejutni nekünk, földi halandóknak babakocsival súlyosbítva kizárólag a strandoknál és a kikötőknél lehet. Meg persze csónakbérlést ajánlanak sok szeretettel. Amit én – meglátva a klasszikus horgászladikokat – két órában maximáltam. Ennél több szenvedésnek nem akartalak kitenni. A kettőből aztán egy lett, mert éppen jött egy vihar, mi pedig pánikszerűen űztük-hajtottuk nehezen megszerzett motoros tákolmányunkat vissza a kikötőbe, miközben katasztrófafilmekből ismert jelenetek játszódtak szemünk előtt. De sebaj, a nyaralás tulajdonképpen strandot jelent, könyvet meg nagy sétákat. Te sétálál, mi meg mentünk utánad. De emlékszem egy napra, amikor megkönyörültél, és hajlandó voltál egy egész órát aludni délután. Alig hittük el. Meg persze a nyaralás vendéglőket jelent szintén a te délutáni alvásidődre, szigorúan kerthelyiségbe tervezve. Édesdeden alvó kisdedünkkel tértünk be. Kértük az étlapot, meg két almafröccsöt. Ekkor felébredtél. Mi pedig még a rendelés előtt elbúcsúztunk a harcsapaprikástól, mert éppen sürgős terítőlerángathatnékod és nem engedés esetén visíthatnékod volt. Na de mindenre gyógyírnak tűnt, hogy a kis ház kertjében, amit kivettünk, csodálatos szabadtéri grill állt. Úgyhogy este lehetőségünk volt mennyei sült húsokat készíteni. Igaz, csak megforgatni léptünk ki a házból, mert hiába a kerti garnitúra, gyertyafény, és a romantika minden egyéb kelléke, ha az áradás következményeként nem csak iszapos részekkel, hanem az azon kikelő éhező szúnyogkolóniákkal is meg kellett küzdenünk. És nem érdekelte őket a füstölő, a szúnyoglámpa, és a riasztó krém. De mindennek ellenére, ha taknyosan, fogszorítva, szúnyogcsípések garmadával mi csakazértis nyaraltunk. Veled.
Játéklista
2008 augusztus 7. | Szerző: Kenguru
Vannak ugyebár a hagyományos játékok. Úgymint hűthető, gumis és folyadékkal töltött rágókák. Golyós, szaxofon alakú, pingvint formázó és klasszikus kivitelű csörgők. Halványan valódi állatokra emlékeztető plüssjátékok garmadája a libától a medvebárányon át a jingle bellst éneklő nyusziig (ezzel keverik meg oviskorában igazán a gyereket). Műanyag vonatok, autók, iskolástáskás kisfiúk, és persze a háromlábú, zacskófülű értelmezhetetlen felpattanó. A tárolásukra szánt sporttáskát már megtöltötték, a területfoglaló harc elkezdődött, és nyerésre állnak.
Nos, ezek azok a játékok, amelyek Téged egyáltalán nem érdekelnek. Mióta egyre ügyesebben műveled a mászás tudományát, mindent felfedezendőnek ítélsz, amit mi nem tartunk annak.
Ezért most itt ülsz az ölemben – miután ötödször is kirángattalak a számítógép zsinórjai közül. A “nem szabad” mondat használatával odáig jutottunk, hogy most már visszanézel rám, miközben megfogod a zsinórt, és vigyorogsz, hogy anya megint milyen viccesen ingatja a fejét. És megint. És megint.
Most éppen a múlt héten tönkretett mobiltelefonomat vizsgálgatod. Annak már úgyis mindegy. Megkaparintását átaludtam. Amikor ránéztem reggel az órára, még csodálkoztam is, hogy már majdnem nyolc óra, és nem a szokásos nyüszögésre keltem. Aztán kiderült, hogy azért, mert tele van a szád telefonnal, amit az éjjeliszekrényre átnyúlva titkon megszereztél. A tárgy az akció során beszélgetésre alkalmatlanná vált.
Másik nagy kincsed a videótávirányítóból kiszedett gumiszámlap – nem tudom jobban megfogalmazni. A papától kapott, használaton kívüli távirányítót ugyanis addig csapkodtad a földhöz, míg az meg nem adta magát, majd a legértékesebb darabjával a sarokba vonultál.
A szabadban, a hatalmas plédet hiába terítjük különböző vonzó akadályokkal a gumikockától a repülőn keresztül a lendkerekes helikopterig – fél percen belül a szélénél vagy, és gyomlálod kifele a fűcsomókat. Esetleg – nagyiéknál – átgázolsz a gyepen, és egy óvatlan pillanatban jót húzol a madáritatóból, hogy aztán mindenféle képzelt betegséget véljek felfedezni rajtad a következő időszakban, mert ki tudja, mi minden van már abban a vízben, és ki tudja, hogy elég-e az, hogy a lehetséges veszélyt felfedezve előző nap egy kis mosogatószerrel kimostam… A madarak olyan fertőzőek.
Igazi gyerekjátékot tehát teljesen felesleges vásárolni neked. Mert minden játék, ami nem az. A színes, piros-sárga-kék termékekre azonban már rá se nézel. Akkor se, ha telefon alakjuk van, és zenélnek. Téged nem lehet ilyesmivel átverni.
Nem tartozik ide, de augusztus 6-án (tegnap) keszthelyi nagyi-nyaralásunkon egy kávézóban beszélgettem egy ismerősömmel, akinek nálad tizenkét nappal idősebb fia van. Boldizsár két foggal vigyorgott, amikor megérkeztünk, ezért aztán édesanyja első kérdése a te fogaid számára vonatkozott. Mondtam, nincs. Erre megfogtad a kezemet, és betoldad a számba. Mondtam, van. Egy. Az első.
Kábé Emil fél éves
2008 július 10. | Szerző: Kenguru
Már fél éve, hogy itt vagy velünk. A kis üvöltőgépből, aki csak annyi időre hagyta abba a sírást, hogy világvége-tekintettel kiskubizza, vajon anya és apa tényleg itt van-e, vagy csak érzéki csalódás, hogy fél órája ringatnak, nagy üvöltőgéppé váltál, aki csak annyi időre hagyja abba a sírást, hogy világvége-tekintettel kiskubizza, vajon anya komolyan gondolta-e, hogy elviszi a rágnivaló papucsot a kezed ügyéből, vagy ha elég hangosan kéred, akkor visszahozza. Jelenlegi főbb jellemzőid:
– A kúszás és a mászás furcsa elegyével helyet változtatsz, de a keljfeljancsit, ami kicsúszik a kezedből, és odébb gurul már inkább nemmmmnemmmel hívod vissza, mintsem hogy utána menj.
– A “mit csinál a halacska” kérdésre néha cuppogsz, bár ezt szerintem inkább az okozza, hogy rettentő erőfeszítéseket teszel a buktik visszanyelése érdekében.
– Eszel már uzsonnára barackot és banánt, és szétkensz már az előkén ebédre krumplit és sárgarépát. Ha a felnőttek kanalat közelítenek a saját szájukhoz, velük együtt nyelsz, ha a tiédhez, a dolog kétesélyes.
– Nem vagy hajlandó vizet inni, de az egyáltalán nem ajánlott kicsit édes gyerekteát imádod.
– Sikítasz, ha valami nagyon tetszett, és csücsörítesz, ha valami nem neked való.
– Kedvenc játékaid a keljfelkacsa, a liba, aminek ha széthúzod a nyakát, zenél (igazi állatbarátságra nevelő szerkezet), hernyó, valamint a fürdetőskönyv – persze kizárólag a járókában használva.
– A fürdőkádban – hiába a mozgó uszonyú delfin, könyv és kacsa – a samponos flakont kergeted, amíg recés nem lesz a talpad a víztől.
– Szereted anya haját húzni és apa orrát csavarni. Valószínűleg fordítva is szeretnéd, de apának nincs olyan sok haja, anyának meg már ki van sebesedve az orra.
– Minden egyes alkalommal meg kell harcolnunk veled az elalvásért. Valóságos ünnep volt a múltkor, hogy a járókában észrevétlenül, magadtól távoztál az álmok birodalmába. A bravúrt azóta sem ismételted meg.
– Nem alszol délután négy és este nyolc között. Cserébe az utolsó másfél órában már iszonyú nyűgös vagy, még azt sem bírod ki üvöltés nélkül, ha egy percre letesznek.
– Lovagolni szerinted remek térden. Mindegy, milyen verset mondunk közben. De ha a szilvásgombóc című számot meghallod, azonnal sikítasz, hogy vegyünk fel, és táncoljunk veled. Ezen azt hiszem, ráérünk később is változtatni.
– Falod a könyveket, újságokat. Alig bírjuk kivadászni őket a szádból.
Szóval elég tökéletes vagy, na. És 7 kiló 63 deka.
Kutya Úr
2008 július 5. | Szerző: Kenguru
Tulajdonképpen amit művelsz, az már majdnem mászás. Csütörtökön fordult elő először, hogy miután hiába sikítoztál a sárga gumikockának, az nem ment közelebb, úgy döntöttél, hogy – nincs más hátra – tenni kell valamit a szájbapasszírozás érdekében. Igaz, hasonló próbálkozások voltak korábban is, de sajnos eddig kudarcba fulladtak. Kinézted a játékot, erőnek erejével csapkodtál jobbra-balra, de vagy átfordultál – tehát messzebb került a tereptárgy – vagy öntudatlanul hátrafelé indultál el – tehát messzebb került a tereptárgy. Általában itt kezdtél méltatlankodó ordításba, hogy ezt az igazságtalanságot hogy képzeli a világ. De csütörtökön a kitartó Kutya Úr – azaz te, amikor négykézláb állsz, és előre-hátra ingatod magad – rájött, hogy ha ebből tudatosan előrevetődik egyik kezével, majd az átellenes lábával, az bizony haladást eredményez. Igaz, közben a hasad a földet súrolta, jobbra-balra dőltél, de a végeredményt tekintve mégiscsak arra indultál el, amerre akartál, és a sárga gumikockát elégedett heemmmegéssel tehetted megérdemelt helyére, azaz az álkapcsaid közé.
A kutyapozíciót egyébként hatalmas élvezettel gyakorlod. Mostanában már az elalváshoz is azt használod – szüleid nem kis aggodalmára – ugyanis a kiságy sarába fúrod magad, majd fenék föl, kar kitámaszt, és a fej ütemes ütögetése következik a fa rácsba. És hiába húzunk el onnan, simogatjuk a hátadat, fogjuk a kezedet – azaz végezzük az eddig oly jól bevált altatási technikákat – te a sarokban akarsz elaludni így. Reméljük, nem tart túl sokáig ez a korszak…
Nehéz napok
2008 június 20. | Szerző: Kenguru
Elkezdődött az a három hét, amitől már egy hónapja rettegünk. Édesanyád – amikor még azt hitte, minden összeszervezhető lesz, elvállalt egy munkát, mert ez ebben a szakmában már csak így megy. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy három hétig napi hat nap (aztán két hónap szünet, majd ismét), közben ebédszünettel, meg egy esetenként helyettesítő kollégával, hogy a kajaigényedet legalább részben személyesen ki tudjam elégíteni. Eredeti tervünkben apa volt a főszereplő, ám kiderült, ez a bizonyos három hét egybeesik azzal, amit apa Pécsett tölt – szintén munkával. Úgyhogy nagyi és mami felváltva jönnek abajgatni. A lehetőségnek persze ők jobban örülnek nálam, aki enyhe gyomorgörccsel indulok minden reggel, kizárólag arra gondolva, hogy bizonyos fejlett országokban ezért nem ítél a társadalom életfogytig tartó büntetésre. Mert bizony kis magyar hazánkban és játszótereinken ez történik.
Hosszas internetes kutakodás, beszélgetések és babagondozási cikkek olvasgatása során kiderült számomra, hogy valószínűleg életen át tartó sérülések garmadáját váltom ki ezzel az önző tettel, hiszen tulajdonképpen egyetlen dolgom és feladatom lenne, hogy óvodáskorod eléréséig a gyedből teremtsünk számodra és számunkra tökéletes környezetet – még akkor is, ha minimális nem rád fordított idő árán ezt sokkal kevesebb nehézséggel is megtehetjük. Bizonyára cumizni fogsz életed végéig, és a pelenkasarok rágcsálásáról sem fogsz leszokni soha. Évekig rosszul alszol majd, az pedig szinte elkerülhetetlen, hogy magatartászavarod legyen, valamint még iskoláskorodban is bepisilj.
Kiderült számomra, hogy bár napközben vidáman gurgulázol a nagyival, aki kizárólag és csakis rád figyel, minden mozdulatot és háááöööeee-t hangos tetszésnyílvánítással fogad, ettől még boldogtalan vagy. Igaz, a budapesti útfelújítások kicselezésével eddig mindig sikerült napközben egyszer hazaugranom egy kis ebédszünetre – neked ebéd, nekem szünet – de ez smafu ahhoz képest, hogy nélkülem kell délután elaludnod. Lehet, hogy éppen ezért nem hozod majd haza tizenhat évesen a barátnődet bemutatni.
A társadalom rosszallását nem lehet elkerülni. Mert természetesen vannak sokan, akik nem mennek, vagy nem mehetnek vissza dolgozni, (esetleg nem éri meg nekik visszamenni), ezért minden idejüket gyermeküknek szentelhetik annélkül, hogy ez különösebb változást hozna a család életvitelében. És vagyunk mi – egyre többen – akiknek bizony, főleg ha akkora szerencséjük van a rugalmas munkaidővel, mint nekem, meg kell ragadniuk az alkalmat. Persze némi lelkiismeret-furdalással, amit – szerintem – nem kellene fokozni…
Bogyók, porok, pasztillák, mesevilág
2008 november 20. | Szerző: Kenguru
Az úgy kezdődött, hogy menetrend szerinti hajnali kettőkor történő nyüszögésedre felkaptalak, hogy rövidre zárjam a problémát, és egy kis anyatej segítségével terelgesselek vissza az álmok birodalmába. Csakhogy még félálomban is éreztem, hogy ez a testhőmérséklet nem tartozik a normális kategóriába.
Nosza, villany fel, némi közelharc árán lázmérés, majd az anyai szemnek ijesztő szám után kúp be, baba szülői ágyba be (szegény, beteg, rossz neki, ne legyen egyedül, stb.), majd egy óra múlva láz le, hajhúzogatás, telefonrágicsálás, szemnyomogatás után baba saját ágyába be, és mindenki alszik nyugodtan reggelig.
Reggel telefon doktornéninek, majd szegény beteg babával a megjelölt időpontig beszerzési körút. Mert semmi, de szó szerint semmi nincs itthon. Még vécépapír se. Meg kenyér se. Meg bébiétel se. Mára terveztük a nagybevásárlást. És apa külföldön. Tervezett túra minimalizálva, legszükségesebbnek vélt termékek beszerezve.
Doktornéni érkezik, szív rendben, pocak rendben, tüdő rendben, torok nincs rendben. Piros. De még milyen piros. Antibiotikumnyira piros. Új lázcsillapító (mert a reggel észrevettem, hogy a jelenlegi csúnyán lejárt), és az ítélet: Szobafogság. Majd enyhítés: egy út a gyógyszertárba még engedélyezett.
Gyors kör a patikáig, majd ostromállapot kihirdetése. Ebből a lakásból ki nem megy senki a következő három napban. Mert a baba gyógyul.
Gyógyszerlista:
1. Lázcsillapító: a) kúp formában, garantáltan érvényes szavatossággal – Beadása egyszerűnek tűnhet a laikus számára, ám az antibiotikumtól hasmenéses kisgyerekek könnyűszerrel túljárnak bárki eszén. b) Vény nélkül kapható, itthon tartalékban tartott folyadék, amelynek adagolója olyan, mint egy nagy injekciós tű levágott csöve, műanyag mértékjelzésekkel, narancssárga kinyomóval, elviselhető ízzel.
2. Antibiotikum: A szuszpenziót a gyógyszeres üvegben kapott porból saját magam készíthetem víz hozzáadásával. Igazi vegyészmérnöki képességeket kíván, ha valaki elolvassa a tájékoztatót. (Egy centivel a csík alatt, felkeverni, habosodás végét megvárni, hozzátölteni, megint felkeverni, stb.) Ha valaki nem olvassa el, simán a csap alá teszi, és merem állítani, ugyanúgy néz ki az övé is, mint a mi nagy gonddal elkészített oldatunk. Elvileg barackízű, amit a gyerekek elvileg imádnak. Viszont ha véletlenül nem fogyasztják csöpögésmentesen, fehér foltot hagy a ruhán, ami persze csak akkor tűnik elő, amikor már az megszárad. Szerencsére szobafogságban vagyunk, és nem várunk vendéget. Mivel a hozzá adott mérőkanál teljesen használhatatlan, a lázcsillapítós műanyag segítségével kapod ezt is.
3. Hasmenés elleni por: Betegséged második napján az antibiotikum mellékhatásaként megjelent ez is. Megszámoltam: 15 alkalommal cseréltem pelenkát reggel 8 és este 7 között. A por nem bababarát. Szörnyű íze van, amit a nyolc évnél idősebbek szülői ráhatásra lenyelnek, a kisebbeket nehéz meggyőzni. Megcukroztam, banánba kevertem, de kilógott a lóláb. Végül a cumiért nyitott szádba gyömöszöltem bele (természetesen a narancs lázcsillapítós kinyomóval), ami első alkalommal sikerült, ma már nem tudtalak átverni. Ez barna foltot hagy a ruhán.
4. Bélflóra-helyreállító por: Ezt bele lehet keverni az italba, semmi íze nincs. Az első két napon bojkottáltad az ivást. Pedig próbáltam ötféle ízben (tea, tápszer, gyümölcslé, víz, tejpép), négyféle eszközből (pohár, széles- és keskenyszájú cumisüveg, és csőrős itató). Összesen két nap alatt másfél decit lehetett beléd diktálni… Ma már javult az arány, sőt enni is hajlandó voltál, ami az elmúlt időszakban egyáltalán nem volt jellemző.
5. Hámosító popsikenőcs: Mert hiába a pelenkacserék, bizony eperpiros feneket produkál egy-két ilyen nap. Szerintem egy huszárezred kezét megóvná a kiszáradástól, amit én elmaszatoltam a popsidon, mérsékelt sikerrel.
Közben kiolvastuk az összes mesekönyvedet. Többször. Pedig merem állítani, kevés tíz hónapos rendelkezik ennyi könyvvel. De bágyadt voltál, ami esetünkben azt jelenti, hogy a rikoltozós autó- és bútortologatást a szokásosnál hamarabb abbahagytad, és képeket nézegettél, ülve, nyugodtan játszottál, mint egy átlagos kisgyerek.
Ma már nem volt lázad. Ettél körtepürét. Meg reszelt almát. Megittál egy teljes csőrös pohár teát. Majd ugyanennyi répalevet. A jelek biztatóak, doktornéni holnaptól feloldotta a szobafogságot.
Végre újra beszélhetek élő emberekkel. Nem csak telefonon.
Oldal ajánlása emailben
X